Jógatábor
Kátai tanya 2026

Két felejthetetlen Élménytábor a Kátai Tanyán. 💚

Ismét egy csodálatos élménnyel gazdagodtam. Hálás vagyok, hogy idén már másodszor lehettem a Kátai Tanya Élménytáborának része. A gyerekek rengeteg izgalmas programon vehettek részt: biológia, kendama, játékok, jóga, az egyik turnusban agytorna, a másikban pedig csillagászat tette még színesebbé a közös napokat. Fantasztikus volt látni a sok mosolyt, a kíváncsiságot és azt, ahogy önfeledten élvezték a tábor minden pillanatát. Szívből köszönöm a Kátai Tanya csapatának a bizalmat, hogy évről évre visszatérhetek, és részese lehetek ennek a különleges közösségnek. Köszönöm a szülőknek a bizalmat, a gyerekeknek pedig a rengeteg szeretetet, ölelést és vidám pillanatot. Ezek azok az emlékek, amelyek még sokáig elkísérnek. ❤️

A nyárnak azonban még nincs vége! ☀️
Augusztusban ismét találkozunk a harmadik táborban, ahol újabb kalandok, sok játék, mozgás, élmény és természetesen jóga várja a gyerekeket.

Szeretettel várunk minden kis táborozót! 💚🙏

Néhány kép



Néhány videó



Kátai tanya – 3. tábor befejeződött

Véget ért a harmadik gyerektábor is a Kátai tanyán. Ahol minden nap kézművesség, biológia, játék és jóga várta a gyerekeket. Rengeteg élménnyel, új barátságokkal és szép emlékekkel térhettek haza. Ez a tábor fantasztikus élmény volt nemcsak a gyerekeknek, hanem nekem...

Befejeződött az augusztus 3.-7. gyermekjóga tábor

Egy csodás, játékos hét lezárult a 6–8 éves kis jógikkal. Mozgás, játék, kézműveskedés, nevetés, figyelem, önbizalom és sok-sok közös élmény – így hangolódtunk az iskolakezdésre. Hálásak vagyunk minden kis résztvevőnek ezért a vidám együtt töltött időért! A szülőknek...

Befejeződött az élménytábor a Lovasvölgyben

Egy csodálatos, élményekkel teli hetet tölthettünk együtt az adai Lovasvölgyben, ahol az idei gyerektábor témája az öt elem és a jóga fája volt.A hét során a gyerekek játékos formában kapcsolódhattak önmagukhoz, egymáshoz és a természethez. A jógaórákon a jóga fájának...

Mozgásfejlesztő ovi jóga

Mozgásfejlesztő jóga óvodásoknak nemcsak játékos, hanem rendkívül hasznos is. Íme 4 kiemelten fontos előnye: 1. 🧠 Idegrendszeri érés támogatása A mozgásformák (keresztező mozdulatok, egyensúlyi gyakorlatok, kúszás–mászás) segítik az idegpályák fejlődését. Ez...

Belső utazás – Elméből a szívbe

Belső utazás – Elméből a szívbe Hétvégi jógaelvonulás az Angyalkert birtokon Június 26–27–28. • Angyalkert birtok, Zsombó Jóga • Feltöltődés • Szauna • Kirándulás • Labirintusjárás • Finom ételek • Nyitott közösség Képzeld el ezt a három napon, lásd, ahogy lelassulsz,...

Tavaszi hangfürdő – Belső utazás Csillával

 Tavaszi Hangfürdő – Töltődj fel az új évszak energiájával!  Engedd el a tél fáradtságát, és hangolódj rá a megújulás időszakára egy különleges hangutazás során. A lágy rezgések, gongok és tibeti hangtálak harmonizálják a testet-lelket, segítenek...

Gyermekjóga táborok 2026

Már csak pár nap és megkezdődik a várva várt nyári szünet!  Augusztusban szeretettel várjuk a kisebb gyerekeket egy játékos, fejlesztő nyári táborba, amely segít ráhangolódni az óvódából iskolába való átmenetre, illetve megerősíteni az iskolakezdéshez...

Élménytábor gyerekeknek a lovasvölgyben

Még ugyan tél van, de mi már a nyárra készülünk…arra a pár napra, amikor a gyerekek kiszabadulnak a mindennapokból,mezítláb futnak a fűben, nevetnek, játszanak,és egyszerűen csak jól vannak.Idén is olyan tábort álmodtunk meg,ahol a jelenlét, az öröm és a közös...

Gyermekjóga táborok – Magyar Szó

Okosan induljon az iskola címmel tartanak Zentán gyermekjógatábort öt és nyolc év közötti gyerekek részére. A tábor két turnusban valósul meg, Balassa Mónika gyermekjóga-oktató, valamint Tóth Karolina mestertanító hívta életre. Balassa Mónika elmondta, hogy a tábor...

JÓGATÁBOR Belső utazás

JÓGATÁBOR BELSŐ UTAZÁS Margóval és Mónival Angyalkert Birtok - Zsombó November 14. - 16. Jóga & Feltöltődés & Szauna & Kirándulás & Labirintusjárás & Nyitott emberek & Finom ételek Lassíts, lélegezz és kapcsolódj újra önmagadhoz a csakráidon...